Csenge portréja

Őszinte leszek, ennek a quiltnek a megvarrása, már évek óta szerepelt a foltos bakancslistámon. Több okból nem kezdtem eddig hozzá. Először is úgy éreztem, van még tanulnivalóm a fotorealisztikus portrék elkészítésének terén. Igaz, hogy az elmúlt években tényleg sok információt sikerült begyűjteni, de ennek is megvan a maga veszélye. Amikor többféle technikát ismer valaki, akkor egyszer csak azt érzi átkerült a ló másik oldalára: melyik megoldás lesz a legjobb? Egy dolgot tudtam biztosan NEM akarom elrontani és élethűre szeretném elkészíteni. Olyanra, hogy messziről tényleg úgy nézzen ki mint egy fotó, de azért érezhető legyen rajta, hogy ez mégis más. És most nem a rossz értelemben “valami nem stimmel vele” érzésre gondolok, hanem a jóra, amitől az ember kíváncsi lesz rá, hogy közelebbről is megnézze. Úgy gondoltam, ha majd megy az élethű portré, akkor tovább lehet lépni egy másik szintre. Csengét nem akartam “artossá” tenni.

Most persze azt kellene írnom, hogy sikerült addig várnom vele, hogy nem rontottam el. 🙂 Az igazság az, ha most kezdeném néhány dolgot változtatnék rajta. Mindig tanul az ember. Ami a technikai részét illeti, azt most már úgy érzem kiforrott: megvannak az el nem hagyható, hosszú órákon át tartó, unalmas előkészítési fázisok, a pontos illesztés, a rögzítés technikája. De van valami, ami még mindig nem sikerült tökéletesen: az anyagválasztás. Pedig évekig gyűjtögettem az anyagokat hozzá! Külön dobozom volt a “bőr színűeknek”, a “haj barnáknak”, és mégis sokszor éreztem közben, hogy nem megfelelőek az anyagok. Aki azt gondolja, hogy ez a fajta alkotási folyamat csak türelem kérdése, az téved. Kell hozzá a foltvarró személyisége, egyéni látásmódja, a “megérzése” , mert ettől lesz több mint egy másolat, és még csak nem is mondom azt, hogy tökéletes másolat. Mert bár az illesztés alapján azt kellene mondani, hogy a kész quiltem tökéles, de végül mégsem lett az. 🙂

Miért? Finom kis apróságok miatt: egy-egy anyagválasztás jelentősen eltolja a hangsúlyt, mást emel ki, másra tereli a figyelmet. Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt. Nem is sikerült, végül a kész quilten idősebbnek néz ki, mint a fotón, és én ragaszkodni akartam a fotóhoz. Vagyis ebből a szempontból, nem lett tökéletes a kép. De talán jobb ez így, mert ez rá jellemző. Mindig úgy éreztem olyan lányunk van, aki egy gyermek testébe bújt bölcs “öregember”. Egyszerre gyermeki és érett gondolkodású felnőtt is. És külsőre is ilyen. Most 9 éves, de általában legalább 12-nek nézik.

A Magyar Foltvarró Céh legutóbbi pályázati kiírása sarkallt rá, hogy ne várjak tovább a quilt megvarrásával. A kiírás címe: “Kincs, ami körül vesz.” Természetesen, a kincset sokféleképpen lehet értelmezni. Főleg az elmúlt egy-két évben az emberek rákényszerültek arra, hogy átértékeljék a dolgokat. Nálam egyszerűen annyira magától értetődő volt, hogy a gyerekeket választanom, hogy emiatt nem vettem elő semmilyen újra/át/értékelt kincs témát, pedig bőven lehetett volna még miből választani. Egyedül az okozott némi lelkiismeretfurdalást, hogy az egyiket választottam ki, ahelyett, hogy olyan képet készítettem volna, amelyiken mindkettő rajta van. 🙂

Végül mégis ezt a régi kedvencemet választottam. Az eredeti kép 2015-ben készült. Csenge 3,5 éves volt a fotó készítésekor.

Az első lépés az volt, hogy módosítottam a képet képszerkesztő program segítségével. Több változatot készítettem már az elmúlt évek alatt ebből a képből. De most úgy éreztem, sokkal jobban tudom, hogyan kell ezt elkezdeni.

Ezt a képet választottam, de a végeredmény pedig az lett, hogy túlságosan elapróztam. Ha nem 75 cm széles és 105 cm magas változatban készíttetem el az alapot, fogalmam sincs, hogyan varrtam volna meg az apró pici foltokat rajta. Már itt is látszik, hogy nem azt a képet választottam ki, amelyik meghagyja a babásan kerek kis arcocskáját. Lehet ez valami tudatalatti választás volt, hiszen a valóságban már nem ilyen picike. 🙂

Sajnálatos módon, a nyomtatott “poszterem” színvilága köszönőviszonyban sem volt az eredeti fotó színvilágával. Az összes barna, rózsaszín, és így a bőre is kapott egy erős szürkés árnyalatot. A haja szinte fekete lett rajta, pedig napszítta, nyári világosbarna volt.

Az anyagokat igyekeztem beazonosítani. Már ekkor tudtam, hogy a végeredmény teljesen más lesz, mint a nyomtatott fotó, de ez csak annak volt furcsa, akinek megmutattam a készülő darabot. 😀

Most, hogy az alábbi képet jobban megnéztem, rájöttem, hogy ez csak az egyik lehetséges változat volt. Nem ez lett a végleges sorrend.

Majdnem ez, de mégsem, mert a fekete fehér fotón sokkal jobban látható volt, hogy a 2. anyag sötétebb, mint a 3. 🙁

Finom meleg árnyalatú anyagokat választottam a hajához. Véletlenül sem szürkéseket. 🙂

Végül elkezdtem rajzolni. A haja csak hozta kifésülhetetlen, kócos formát, ahogy a valóságban is. Nem mindig bírtam követni, melyik vonal hová való. 🙂

Végül 3-4 napnyi rajzolgatás után készítettem magamnak egy több száz darabos kis kirakót! 🙂

Az arcával kezdtem. Tartottam tőle, hogy nem lesznek megfelelőek, a “többkörös kiválasztási eljáráson” átesett anyagok… De végül maradt majdnem 100%-ban az első verzió. (Ebben az esetben. Nem volt mindegyik “első választásom” ilyen szerencsés.)

Egy közeli kép a szájáról. Nem mértem le pontosan, de kb 5-6 cm széles lehet és maximum 4 centi magas. Ehhez képest igen összetett lett.

A szeme a kulcs. Ha nem sikerül élővé tenni, akkor megette a fene az egészet. A jobb szemével még egészen ki is voltam békülve, de a bal sehogy sem akart életre kelni. Legalább 10 különböző változat készült belőle, mire véglegesítettem.

Amíg a szeme kérdésén rágódtam, addig haladtam tovább a kép többi részével. Jó volt látni, ahogy alakul. 🙂 A szeméhez vissza-visszatértem, ahogy az alábbi fotókon is látható. 🙂

Alkotás közben készült rólam egy lesifotó is. 🙂

Végül összeállít a kép.(De a szeme még mindig nem volt végleges!)

Már csak a hátteret kellett kitalálni hozzá. Illetve ez nem egészen igaz, végig az volt a fejemben, hogy egy “bolondos” kunyhó hátteret fog kapni, világos anyagokból, hogy ne toljam el a hangsúlyt az arcáról, de mégis legyen benne valami…más. Ezt a megoldást már használtam a Nárciszos faliképnél is.
Elővettem a maradékos dobozomat és egy féltucat bézs színű kövér-negyedet és elkezdtem darabolni az anyagokat.

Szerettem volna mutatós hátteret adni neki, de sajnos eltolódott a fókusz. Ezért muszáj volt még a szélét levágnom. 🙁

Ez volt az “eredeti” méret, amit később még megkurtítottam. Bár tetszettek a kunyhóblokkok, amiket összeállítottam a háttérnek, de zavarónak találtam, hogy a “háta” mögött sok az “üres” rész, ezért később ebből levágtam egy szélesebb csíkot.

A monofil cérnával továbbra sem vagyok nagy barátságban, ezért maradtam a régi bevált módszernél: igyekeztem szín-azonos cérnákat összeválogatni, amivel a különböző foltokat letűztem. A terv az volt, hogy “minden” foltot rögzítek a széleken, majd tűzéssel fogok még finomítani a vonalakon. Főleg a haján. Szerettem volna “igazi ” hajszálakat tűzni bele. 🙂

Őszintén szólva, az arcát nem mertem jobban megtűzni. Sok-sok portré-quilet megnéztem, és az volt az érzésem, hogy ezzel nagyon elronthatom. Esetleg ráncossá tehetem a csinos kis pofikáját, ezért az arcánál csakis a foltokat tűztem körbe.

A szemét legeslegutoljára hagytam. 🙂

A háttér tűzése. Első gondolatom az volt, hogy egyenes vonalakkal kellene megtűzni a kissé kidőlt-bedőlt kunyhókat, de közben hajlottam arra, hogy inkább valami “csajosabb” mintát tegyek bele. Nagyon túldíszíteni sem akartam, mert azt már giccsesnek találtam volna. Ne legyen díszesebb a háttér, mint a kép lényege, a portré maga. Ezért végül ezt a kis finom virágmintát választottam, ugyanis a háttérben eredetileg egy függöny volt. A hosszában futó mintát úgy éreztem nem lesz sok sem, de mégis jobban illik egy kislányhoz.

Végül láthatatlan szegőt kapott. Bevallom, ezt már nagyon kapkodva varrtam fel, mert ekkorra már versenyt futottam az idővel. Ezért alakul úgy, hogy nem tudom a quilt pontos méretét sem. Nem volt már időm megmérni. Biztos voltam benne, hogy a minimum 60 centi szélesség megvan, ahogy a hossza is eléri a 100 cm-et. (Ekkor még nem tudtam, hogy ez mekkora hiba volt!)

Kész! 🙂

Frissítés:

2021. szeptember 11-én lezajlott a Magyar Foltvarró Céh “Kincs, ami körülvesz” című pályázatának díjkiosztó ünnepsége, az Országos Foltvarró Fesztiválon, Pilisvörösváron.

Nagy meglepetésemre (tényleg!!) Csenge portréja (ami hivatalosan a “Gyermeki ámulat” címet kapta), megkapta a JUKI különdíját. El sem tudom mondani, mennyire meglepett, és milyen boldoggá tett! Az ember a saját gyermekével szemben, (akkor is ha az quilt formájában ölt testet) mindig elfogult (még ha kritikus is). Amikor végignéztem a pályázati munkákat láttam, hogy most ebben a kategóriában (figuratív quilt kategóriába neveztem be a munkát) több darab is készült. Volt másik is, ami nekem is nagyon tetszett kidolgozottságában, vagy éppen az ötletességében, de akkor sem lehet objektíven dönteni. Úgy gondoltam, hogy ha idén a zsűri ki fogja osztani a “figuratív quilt” díját, hasonló nehézségekkel fognak szembesülni. Melyik a jobb, az alma vagy a körte? Egy tájkép, vagy egy portré? Másrészt, az elmúlt évek tapasztalta azt mutatta, hogy itthon is túlságosan nagy vitát kavar a fotórealisztikus quilt kategória, emiatt biztos voltam benne, hogy ha a műfajban jó is a munkám, mellőzve lesz. Ennek a ténynek a tudatában készítettem el a képet, vállalva a következményeket.

Sajnos, ekkor még nem tudtam, hogy végül én könnyítettem meg a zsűri döntését azzal, hogy sikerült saját magamat kizárni a versenyből.

Ugyanis kiderült, nem a kiírásnak megfelelő méretben készítettem el a quiltet. Sajnos, én úgy emlékeztem, hogy vagy 100 x (min) 60 cm, vagy 60 x 100 cm-nek kell lennie. A fotó, amit felhasználtam, álló formátumú volt, ezért én a 60 cm széles és 100 cm magas méretet céloztam meg. A végleges ugyan ennél nagyobb lett, de még az sem érte el a kívánt méretet. (Nem tudom pontosan mekkora, mert végül nem mértem le, de a kép maga 75 x 105 cm volt háttér nélkül.) A részvételi díj befizetése után észrevettem ugyan, hogy a kiírásban csak a 100 x 60-cm-es méret szerepelt, és felmerült bennem, hogy ez így talán mégsem lesz jó. Egy levélben jeleztem is azt a Céh felé, de mivel nem kaptam rá választ nyugtáztam magamban, hogy akkor így is el fogják fogadni. Tévedtem. Nem értem el szélességben a minimum méretet, ezért ezzel kizártam magam. Akárhogy nézzük, nekem kellett volna erre jobban odafigyelnem. Ez minden versenyen egy nagyon fontos szempont, ha nem felel meg a pályázati munka a kiírásnak, akkor be sem válogatják a kiállítandó művek közé. Mondhatni, hogy szerencsés voltam, mert ettől még felkerült a falra, a többi quilt mellé, de díjazni nem díjazhatta a zsűri, még akkor sem, ha valójában tetszett nekik.

Mivel nem tudtam erről a hibáról, ezért igencsak kíváncsi lettem, hogy mi volt valójában a szakmai zsűri véleménye. Mi billentette a mérleg nyelvét egy másik figuratív quilt felé? Mi lehetett a hibám? Mit lehet tanulni az esetből? Szerencsére, volt alkalmam Polyák Ildikóval, a zsűri elnökével hosszasan beszélgetni, és nagyon hálás vagyok érte, hogy megosztotta velem az őszinte, szakmai véleményét. A legnagyobb megdöbbenésemet az okozta, hogy amikor találkoztunk azonnal nekem szegezte a kérdést, hogy “Ugye, tudod miért nem kaptál díjat?” Erre nekem az volt a válaszom, hogy valószínűnek tartom, hogy a stílus miatt. 🙂 Ekkor tudtam meg, hogy nem ezért, hanem a méretei miatt. Az igazán kellemes meglepetés ekkor ért, mert Ildikó elmesélte, hogy a három zsűritag egymástól függetlenül értékelte az összes pályázati munkát és megbeszélték, hogy a részletes értékelési szempontokon túl, minden bírálati lapot ellátnak egy egyértelmű jelzéssel, ami szerint díjra alkalmasnak találják-e a benyújtott munkát vagy sem. Így tudtam meg, hogy az én munkámat mindenki szerette volna díjazni. Vagyis a szakmai zsűri igenis pozitívan értékelte azt. 🙂 Ezek után megbeszéltünk további részleteket, mire érdemes még odafigyelnem legközelebb, mi az, amin érdemes még változtatnom. Azt kell mondjam, a kritikai észrevételeivel maximálisan egyet tudtam érteni, több hibát én magam is láttam rajta (pl. a haj két fele között hiányzó “átmenet”), de volt olyan tanácsa is, ami magamtól nem jutott volna eszembe (pl. a bélés vastagságának megválasztása). Tényleg nagyon hálás vagyok ezért a beszélgetésért, mert sokat tanultam belőle. A rövid szöveges bírálatot alább olvashatod el:

A díjátadón az is elhangzott, hogy nem kell kevesebbre értékelni a JUKI által felajánlott különdíjat sem. 🙂 Szerencsére, a JUKI képviselőinek döntését nem befolyásolta, a fent említett kizáró ok. Nekik a kiállított darabok közül kellett választani. A díjátadó után, beszélgettem az egyik képviselőjükkel. Igen megtisztelő volt számomra, hogy náluk mindenkinek az volt az egyöntetű véleménye, hogy az általam készített quilt kapja meg a különdíjat. Az illető később azt is hozzátette, hogy mivel ő 30 éve varrógépek fogalmazásával foglalkozik, azon túl, hogy az összbenyomás alapján számukra az enyémet választotta ki a munkák közül, később alaposabban is megvizsgálta a kiállított munkákat, és megállapította, hogy az enyém nagyon szépen van megvarrva. Ha Ő ezt mondja, én elhiszem neki! 🙂 Így végül az ő különdíjukkal, és néhány tanulsággal lettem gazdagabb.

Köszönöm!

ÉS köszönöm mindenkinek a hitt bennem, bátorított és megtisztelt azzal, hogy személyesen is megnézte. 🙂

Ha a fotórealisztikus quiltekről többet szeretnél tudni, olvasd el egy korábbi blogbejegyzésemet: Másolat vagy művészet?