Úristen! VALMAR nagykoncert a Félegyházi Napok keretében augusztus 20-án.
A koncertet az önkormányzat ingyenesen biztosítja.
Várunk mindenkit, a megosztásokat köszönjük!
A Félegyházi Napok rendezvénysorozat 2023. augusztus 19-én és 20-án több helyszínen várja a látogatókat változatos programokkal, esténként élő nagykoncertekkel, kitelepült kézműves sátrakkal, vendéglátó egységekkel, borutcával, vidámparkkal.
AUGUSZTUS 19-20., szombaton és vasárnap
„CIRKUSZVILÁG" gyermekbirodalom a Rocktár előtt szombaton nyitva: 17-21 óra között
vasárnap nyitva: 10-21 óra között
Cirkuszi kocsik, bohócok, lufihajtogatás, népi fajátékok BubutimArt – Cirkuszvilág kiállítás
Alkotó manóműhely és interaktív kézműveskedés vasárnap 18 órakor a Portéka Színpad Vásári komédia című gyermekműsora
AUGUSZTUS 19., SZOMBAT
- 11:00 „Életképek" címmel Sáska Tibor Holló László-díjas festőművész kiállításának megnyitója A tárlatot megnyitja: Rosta Ferenc alpolgármester Móra Ferenc Művelődési Központ
- 17:00 Kenyérszentelés a Haleszi Gazdakör szervezésében Haleszi harangláb
- 19:00 Kenyérszentelés a Selymesért Egyesület szervezésében Selymes – Mária-szobor
Nagyszínpadi programok a sportcsarnok parkolójában
- 19:00 A Félegyházi Napok programsorozatot megnyitja Csányi József polgármester
- 19:10 Langaléta Garabonciások „Aranyos történetek" című gyermekműsora
- 20:00 Molnár György „Slágermúzeum" koncert Fellépnek: Szulák Andrea, Singh Viki, Kocsis Tibor, Tabáni István
- 23:00 Várkonyi Tibi és Szemerédi Piroska zenés műsora
AUGUSZTUS 20., VASÁRNAP
10:00 Ünnepség a Szent István téren
Beszédet mond Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere Szent István-szobor koszorúzása
Ünnepi szentmise a Szent István-templom előtt Celebrálja dr. Pápai Lajos, győri nyugalmazott megyés püspök
Új kenyér megszentelése, arató felvonulás, az új kenyér megszegése és osztása a Városháza előtt
Nagyszínpadi programok a sportcsarnok parkolójában
- 10:00 Silver Step Táncstúdió „A cirkusz világában" című műsora
- 15:00 Krisz Rudi műsora
- 16:30 Bíró Eszter családi interaktív koncertje
- 18:30 PAULINA koncert
- 20:30 VALMAR koncert